Támogatóink

Csodás volt a tegnapi nap! Köszönjük, hogy ennyien itt voltatok és egy célért tekertünk!💓
Eljött a KÖSZÖNET ideje, mert egyedül erre nem lettünk volna képesek!🚴‍♂️🚴‍♂️🚴‍♂️
Köszönjük, hogy megtisztelt jelenlétével:
Bakos András Alpolgármester Úr,
Veszprémi Júlia Rákoskeresztúr képviselője .
Köszönjük, hogy lehetőség nyílt megtekinteni a csodás festményeket és együtt festeni Edvárd Mátéval 🎨https://mate-edvard-art.webnode.page/
Köszönjük a meseszép arcfestést @Laukó Szofinak. Minden gyermek hála neki álarcot öltött.🏆
Köszönjük a Magyar Keresztény Motorosoknak, hogy megtiszteltek, támogattak és nagyon jókat beszélgettek az érdeklődőkkel.
Köszönjük a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet lelkes segítőinek, hogy a kézműves asztalok, jótékonysági vásárok a jelenlétükkel csodásan működtek. Köszönet a csillámtetkókért, mely minden gyerek szájára mosolyt csalt.🎆
Köszönet a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet Virágoskert Gyógypedagógiai Intézmény minden dolgozójának, akik az előkészületekben hónapokon át részt vettek, illetve az egész nap folyamán keményen helyt álltak. 💓
Köszönet illeti a Kőbányai bringás Egyesületet, akik profin vezették a jótékonykodni vágyó kerékpározókat.🚴
Köszönet az Útvonal Biztosítás tagjainak, hogy 4 motorral gondoskodtak a tekerés biztonságáról és támogattak az esemény szervezésében!🏍🏍🏍🏍
Köszönet a @XVII. kerület Rendőrkapitányságának, hogy 2 rendőrautóval biztosítottak a felvezetést és a kíséretet a kerékpározóknak!🚓🚓
Köszönet a Billog burger bar tagjainak, akik személyesen is eljöttek, hogy átadják felajánlásaikat és részt vegyenek a jótékonysági tekerésen!🍔🍔
Köszönet mindenkori videósunknak, aki nemcsak filmezett, de biciklire is pattant @Kalocsai Noé!🎥
Köszönet a Rákosmente TV stábjának, a Rákosmenti Pirítós és @Hírhozó szerkesztőségének a helyi tudósításért!🎥
Köszönet a Kiss Kata zenekarnak és Szabó Balázs – Gospel zenésznek, hogy fantasztikus hangulatot varázsoltak a feltöltődésre vágyó embereknek!💃🕺
Köszönet azoknak a diákoknak, akik a Tour de Virágoskert eseményen teljesítették közösségi szolgálatukat!💓
Nem utolsó sorban hála és köszönet MINDEN jótékonykodó kerékpározónak és résztvevőnek egyaránt!
Köszönet minden szülőnek és fiatalnak, hogy jelen voltak és támogattak!!!
Ez a nap attól volt szép, hogy EGYÜTT csináltuk végig!!!🙏 Ezt folytatni kell!!!💓
Soli Deo Gloria